A napokban több klubunkban is hallottam kérdést az edzőruhánkról, volt ahol már a tanítvány utána is olvasott dolgoknak, míg aztán úgy éreztem, jó lenne összefoglalni a legfontosabb akár a „harci ruhánk” történetéről, hogy alakult ki, s lett a mai Gi, illetve napjainkban milyen adatokat érdemes tudnia annak, aki edzőruhát szeretne vásárolni magának.
A ruha kialakulása természetesen földrajzi és idő tekintetében is a harcművészeti stílus kialakulásához köthető, jelen esetben Okinawához. Persze elméletek vannak arról, hogy a viselhetnek milyen köze van a középkori okinawai történelemhez, a hírhedt fegyvertilalomhoz, ugyanakkor legalább annyi körülmény cáfolja, hogy a fegyvertilalom miatt illegálisan gyakorló emberek kerestek maguknak egy olyan öltözéket amiről akár a hálóruha is feltételezhető volt, hiszen jellemzően nem a szegényebb társadalmi réteg gyakorolt harcművészetet, a műveltebb és gazdagabb réteg viszont messze nem ilyen stílusú hálóruhát használt. Általános viselet volt a kimonó amely egy felsőből állt, szoknya szerű hosszú nadrágból, a mai hakama-hoz hasonlóból, illetve egy felsőruhából, ami újjatlan, mellényszerű viselet volt, a kamishimo, vállnál keményítve, hogy széles vállat imitáljon viselőjének. A Meiji korban aztán ez az inkább a szamurájok hétköznapi ruhájához hasonló általános öltözet elkezdett modernizálódni, a korban egyre általánosabbá váló szigetországon kívüli kapcsolatnak betudhatóan, a külső földrészek viseletei, így az európai, amerikai modern viselet hatásai is érezhetőek lettek, sőt a kormány ösztönözte is ezt a modernizálás jegyében. A tradicionális viselet egyre inkább az ország modernizálásával szembeni lázadásnak kezdett minősülni. Így a hétköznapi viselet is átalakult az addig jellemző rövid szárú nadrág vagy hosszú hakama mellett megjelent a szűkebb szárú hosszú nadrág is, hasonló a mai edzőruha nadrágjához. A XX.század elején ugyan a „nagyok” Kano Jigoro, Funakoshi Gichin, stb. inkább rövid nadrágban edzettek, ez a fajta hosszú nadrág már ennek az öltözködési reformnak az eredményeként náluk is megjelent.
De lapozzuk is át gyorsan a találgatásokat és ugorjunk az okinawai modern, újkori harcművészetek kialakulásának korára. A To-te vagy Tode harci stílus, azaz a „kínai kéz” stílusa viseletben természetesen alkalmazkodott az okinawai éghajlathoz és az ottani hagyományos, átfedős szárnyú felsőruha viseléshez, szemben a kínai, inkább gombos, sújtásos viselettel. Célravezetőbb volt, szellősebb, a szabad mozgáshoz jobban illeszkedő az átfedős, mai Gi felsőhöz hasonló viselet. Ennek a színe kezdetben természetesen nem volt egységes, ahogy a szabása sem, viszont maga a forma kialakult.
Amikor Kano Jigoro (1860-1938) a legenda szerint megfelelő edzőruhát keresett a judo számára, az okinawán is általános, harcművészetre használt ruhát vette alapul és szabta, igazította át. Eredetileg a fehér szín sem jellemezte, ám az egységesítés miatt célszerű volt ezt használni, hiszen a mosástól tanítványonként különböző árnyalatok keletkeztek, így a fehér egységesítést jelentett. A nadrág (shitabaki) tehát hosszabb de nem teljesen hosszú volt, az átfedős felső (uwagui wagui) is meg volt már, eleinte ez is hosszabb és a ruha összekötésére szolgáló öv (obi) is, mely korábban a kard tartására és a ruha összefogására volt való, ekkorra már csak ez utóbbi funkciója maradt meg.
A ruha kiegészítője, az öv a legenda szerint az edzéseken előforduló szennyeződésektől vált egyre sötétebbé, színeződött el (sár, fű, vér, stb), de hagyjuk a legendát, ragaszkodunk a tényekhez, Kano Jigoro tanár volt, aki pontosan látta a szerepét a tanítvány tudása megerősítésének, így tudatosan alakította ki az övszíneket. Kano rendszerhez a japán szamuráj-tornák ötszínű rangsorolási rendszerét vette alapul bár kezdetben két színt használt (fehér és fekete) illetve a népszerű japán rangsorolást is alkalmazta, melyet akár a shogiban (japán sakk), akár a go-ban (logikai táblajáték) is használtak Japánban már régóta számos dologban, területen a kyu és dan fokozatokkal jelölték a tudás szintjeit. Kapaszkodj meg, Japánban Kano idején az úszók is használtak vékony fekete övet, szalagot a derekukon.
Sok harcművész, illetve sok felületes tudású harcművész féltékenykedik mások fokozatait látva és gondolja, hogy a kyu-dan rendszer valami misztikus, harcművészeti sajátosság vagy privilégiuma lenne, nos számukra rossz hír, hogy (főleg, ha felületes ismereteiket tudással gyarapítanák) alapvető sajátsága ez a Japán vagy japánhoz köthető számos művészetnek, tudománynak, foglalatosságnak, legyen szó játékról, sumi-e festésről, felsorolni is sok lenne, mennyi területen. Egy adott rendszer minden más rendszerből függetlenül differenciál kyu és dan fokozatok szerint, az ezeket használó harcművészet talán a legfiatalabb alkalmazója ennek a rendszernek, sőt igazából ennek már kialakult gyakorlatát vette át és használja.
Szóval, kedves harcművész kollégák, félre a hisztit, ha egy másik rendszer kyu vagy dan fokozatot viselő tagjával találkozol, ne járasd le magad, hogy a fentebb leírtakat te mester létedre eddig nem tudtad, neki is ugyanolyan joga van ezt használni az ő rendszerében, mint mint neked a te rendszeredben. A különböző „színkódokat” európai ösztönzésre vették át és kezdték alkalmazni, ez is a rendszerek saját magyarázata szerint saját, egyedi lehet.
Röviden ez tehát a Gi, azaz a „harci ruha” kialakulásának története. Rendszerenként változott aztán a ruha színe is, tiszta fehér, fekete fehér és a színes Gi-k világával azonban majd később foglalkozunk majd, akárcsak a mai, boltban árusított ruhák jellemzőivel, fajtáival.